MENÜ
genetika

Színváltozatok:

 

vadasVadas

 

genetikai kód: AA
Ez a természetben is megtalálható alapszín. Szürkés barna hát fehér hassal és három csíkkal. Egy csík a hátuk közepén, és egy-egy a "boltíveknél". Szemk fekete. Ha jól következtettem ki, akkor nagyjából ez a teljes génkódja: AA DD pepe meme PP mama MM mimi whwh. Ez még nem biztos!

 

Kék/Zafírkék
genetikai kód: dd
Bézs alapon három hamuszürke csík fut a hátán és a két oldalán. A has fehér. A vadas higgított változata. Szemük fekete. A Kék volt az első színes mutáció a dzsungáriai törpehörcsögök történelmében. Az első ilyen példány 1988-ban tűnt fel a britt, Hazel Williams-nél. Recesszív spontán mutáció.

 

 

pearl.jpgPearl/Gyöngy
genetikai kód: Pepe
Fehér alapon három szürke csíkjuk van. A szín intenzivitása minden egyednél más és más. Kölyök korban sötétebbek felnőtt korukra kifakulnak. Némelyik teljesen fehér lesz. Hasuk fehér szemük fekete. Ezt a színt 1989-ben Carol Sanders tenyésztette ki Angliában. Az első hímek sterilek voltak, de ma már termékenyek mint bármely másik. Az első majdnem teljesen fehér mutáció. Hollandiában valamivel sötétebbek. Hollandiában sok vita folyik arról, hogy ez a mutáció letális-e, ugyanis sokan tapasztalták, hogy a pearl anyától és a pearl apától született kölykök száma sokkal kisebb mint a normális almok esetében. Kombinációk: A Pearl sok színnel könnyen kombinálható. Például a Kékkel. Így egy fehér állatot kapunk, aminek a fején és a csíkjain látszik a változás.

 

kek-pearl.jpgPearl Kék/Gyöngy Zafír

genetikai kód:dd Pepe
Ez a leggyakoribb Pearl kombináció. Így egy gyöngyház színű hamuszürke csíkos állatot kapunk. A tarkóján látszik némi kékes beütés. Szeme fekete, hasa fehér. Nehéz megkülönböztetni a Pearltől. Szinte csak árnyalataiban különbözik.

 

narancs2.jpgnarancs.jpgNarancs/Sárga vadas

genetikai kód: pp
Narancsnak is nevezik ezt a színt. Stabil szín de nagyon nehéz kitenyészteni. Nemzetközileg Argente-nak, Angliában Narancsnak, a Távol-Keleten peding Pudingnak nevezik. A 90-es években vált népszerűvé. Sárgásbarna alapon szépia vagy ezüst csíkozásúak. Mindkét szín elfogadott, bár egyes tenyésztők a szépiát részesítik előnyben. A hasuk fehér, szemük piros vagy rózsaszín. A pp-gén is higgít az alapszínen, így jön létre ez a vöröses-sárgás árnyalat. Ez nem spontán mutáció. Campbellek segítségével tenyésztették ki. Szintén kombinálható a Pearllel. Így egy világosbarna csíkos, piros szemű állatot kapunk génkódja pedig ez lesz: pp Pepe.

 

violaViola/Piros szemű Zafír

genetikai kód: dd pp
A piros szemű kék a pp-gén egy kombinációja. Ettől a kék sárgásabb lesz és piros szeme van. A hasa fehér. Sárga Ibolyának is nevezik. Flandriában és Dél-Hollandiában tenyésztik.

 

mandarin

Mandarin

genetikai kód: Mama
Ez a szín 2000-2002-ben alakult ki. Sárga színű fekete szemmel és fehér hassal. "Narancssárgán" születnek, de idősebb korukra elhalványulnak. Nagyjából háromhetes korukban árnyalatot váltanak. a Legtöbb esetben nagyjából 5-6 hetente átmennek barnába xD. A hátukon a csík végül teljesen bebarnul. A szín nem stabil, rengeteg árnyalatban létezik. Dominánsnak öröklődik, valamint letális.

 

camel

Camel

genetikai kód: dd Mama
2005-ben a mandarin és kék szín keresztezéséből jött létre. A Camel sokkal lágyabb mint a mandarin. A színek közti ingadozás nem annyira feltűnő mint a Mandarinnál. A Camel szín a Mandarin higgított változata. Sárgás-kém alapszínen barnás-szürke csíkozású. Hasa fehér, szeme fekete. Ez nem a hivatalos neve ugyanis nem "teve"színű.

 

 

mandarijn-pearl.jpgPearl-Mandarin
genetikai kód: Mama Pepe
A Pearl egy újabb kombinációja. Így egy fehér alapon sárga csíkos hörcsögöt kapunk. A csík árnyalata a mandarin és a barna közt van. Hasa fehér, szeme fekete. Mindkét gén valószínűleg letális.

 

 

camel-pearl.jpgcamel-pearl2.jpgPearl-Camel
genetikai kód: dd Mama Pepe
A Pearl és a Camel keresztezésével jön létre. Alapszínük fehér hátcsíkjuk Camel színű. Szemük fekete.

 

mandarijn-roodoog.jpg
Piros szemű mandarin:
genetikai kód:  pp Mama
Ez a szín a Mandarin és a Narancskeletkezésével jöhet létre.Egy lágyabb mandarint kapunk piros szemmel. Ez a változat sokkal stabilabb, nincsenek ingadozások az árnyalatok közt. Hasa fehér szeme piros. Ez a szín a pp-gén fakító hatása miatt jön létre.

 

camel-roodoog.jpg
Piros szemű Camel
genetikai kód: dd pp Mama
A Piros szemű Camel, valamivel világosabb mint sötét a szemű változat. Ezek is keresztezéssel jöttek létre(dzsungi x campbell). Ezt a színt Mandarin, és Piros szemű Zafír keresztezésével lehet kitenyészteni. 2005-2006 körül tenyésztették ki. Sosem lehet tiszta Dzsungáriai, ugyanis a narancs a hibridek színe. Szeme piros, hasa fehér. A csíkjai halványak, nehezen elkülöníthetők az alapszíntől.

 

 

bruin.jpgBarna/Piszkos-barna

bruin-roodoog.jpgPiros szemű Barna
genetikai kód: mm(ún. Moszkva gén)
genetikai kód: mm
A Orosz o.-ban tenyésztették ki. Az első Piszkos.Barna példányokat 2003-ban importáltak Cseh országba és Hollandiába. Ők is hibridek. Piros szemmel születnek, majd szemük besötétedik majdnem fekete lesz. Recesszív gén.  Az első importált egyedeknek csak a színe volt szép formájuk nem. Az egész vonalat Dzsungáriasították. Beltenyésztések miatt rengeteg problémára fény derült, ekkor tájt jelent meg Moszkvában egy új szín a Campbelleknél. A Barna. Ezekkel keresztezve kiküszöbölték a szín és egészség romlását. Ezért is tekinthetjük őket hibrideknek. Tenyészteni nagyon nehéz a genetikai problémák miatt. Alapszínük világosbarna/ barnás-bézs. Hátcsíkjuk barna, hasuk fehér, szemük sötét.
Olykor előfordul, hogy a  szemük nem sötétedik  be, és piros marad.

bézsBézs

genetikai kód: dd mm
Egyenletes bézs színű hát, fehér has,fekete szem. A hátcsík alig, vagy egyáltalán nem látszik. A Kék és barna kombinációja. 2003-ban importáltak először Fehéroroszországbból, Hollandiába. Az első példányoknak szép színe, de túl Campbelles formája volt. Hatalmas füleik, hegyes orruk és nyurga testük volt. Tenyésztésük kezdetén itt is megjelentek a beltenyésztés következményei. Minden bézs hörcsög más-más árnyalatú. Ők is, mint a barnák, piros szemmel születnek de szemük teljesen besötétedik.

 

zwart.jpgFekete
genetikai kód: aa
Ezek a hörcsögök mély, fekete színűek. A háti csík kissé sötétebb a testnél, még mindig látható. Általában fehérek a lábak, fehér a hasuk és fehér a fülük. A színt 2005 végén, 2006 elején a hollandok "fedezték fel".Mivel az első alom a bézs szülőktől származott, úgy vélik, ez is keverék vonal. Feltehetően egy új fekete hibrid vonal jött létre.

 

russischblauw.jpg

Oroszkék

genetikai kód: aa dd
A fekete és a kék gének kombinálásával, kapsz egy sötétkék színt. Ezt a színt nevezik Oroszkéknek. A legtöbb példánynak már fehér a lába, fehér a hasa és fehér a füle.Ez is hibrid vonal.

 

beigepearl.jpg

wit-donker-roodoog.jpg

Fehér

genetikai kód: dd mm Pepe
Ha kombináljuk a bézst, pearl-lel, akkor egy (majdnem) fehér törpe hörcsögöt kapunk. A szem színe sötétvörös, és sokkal vörösebb, mint a bézsnél. A színt nem sokan tenyésztik. Nem összekeverendő az albínóvan, ugyanis a dzsungáriaiaknak nincsen albínó színváltozatuk. Ez egy hibrid vonal.

 

dove.jpgDove
genetikai kód: aa pp
Ha kombináljuk a fekete színt, piros szeművel, akkor Dove-t kapunk. Az első ilyen kölykök 2008 júliusában születtek.Ez egy hibrid vonal.

 

chocola.jpgCsokoládé
genetikai kód: aa mm
Ha kombináljuk a feketét a barnával, kapunk egy sötét csokoládé színű hörcsögöt. Nagyon szép szín. A legtöbb példánynak már fehér a lába, fehér a hasa és a fülei. Lehetnek árnyalatbeli különbségek.Ez egy hibrid vonal.

 

lilapiros

Piros szemű lila

genetikai kód: aa dd pp
A piros szemű lila egy viszonylag új szín, ami nagyon ritka. Idővel kifehéredik. Ezért rendkívül nehéz jó képet csinálni róla. A szeme színe piros. A legtöbb példánynak már fehérek a lábaki, fehér hasa és fehér fülei vannak.
Nagyon nehéz kitenyészteni...

 

szbézs

Szőke Bézs

génkód:  dd mm pp
A bézs és a narancs kombinációja. Ettől a szőr színe kellemes krémes sárga lesz. A szem minden esetben PIROS! Kevesen tenyésztik a rendellenességek miatt. Sokszor előfordul náluk a tájékozódási és egyensúlyozási problémák. Sok árnyala van a színnek.

 

 

lila

Lila

génkód: aa dd mm
Ez egy világos lila színű színváltozat.

Lila sötét szemmel, ez a kombináció fekete, kék, és barna génekből áll.
A barnávalt kombinál színeknél, mint a csokoládénál, nagyok az árnyalat beli különbségek. Sajnos gyakran előfordul, a fej billantése, főleg ha stresszesek az állatok. Több kölykök születik ezzel a rendellenességgel egy alomban, mint  egészséges. Amikor a mintegy két hetesek, akkor lehet kiszűrni a problémákat. A legtöbb esetben a tájékozódási problémák, és egyensúly zavarok fordulnak elő. Ennek az eltérésnek a szín az oka, és nem könnyű tenyészteni. Igaz, hogy az első generáció a sokkal gyakoribb, mint most. Egyesek szerint a rendellenesség egy hibrid probléma. Ez nem helyes. Leg gyakrabban a barna mutációkban fordul elő. Az ismeg figyelhető, hogy a beteg egyedek általában nagyon rossz fejformával bírnak.A  szemek közelebb állnak egymáshoz mint kellene.

A Barnákhoz hasonlóan ők is piros szemmel születnek, de szemük később besötétedik. Később feketének látszik.


...

Mandarin Barnával kombinált

génkód: mm Mama/dd mm Mama/mm Mama pp/ dd mm Mama pp
A Mandarin kombinálható más színekkel. Ha együtt van barna, akkor "meglágyul" a szín és a Mandarin is alig ingadozik. Az állatok majdnem fehérek Mandarin árnyalattal. Emelett bézzsel kombinálva lágyabb színt is elérhetünk.

 


.....-Pezsgő
génkód:aa dd pp mm
Egyéb: Az első feljegyzett pezsgő színű hörcsög 2010 júliusában született. Lehet, hogy nem ez volt az első, de eddig még soha nem volt látható sehol. A szín hasonlít a Piros szemű Lilára, csak ez a szín sokkal könnyedebb.
A Pezsgő négy-szín kombinációja, és ezért nagyon nehéz szín.

 

 

 

 

 

 

 

 

Minták:

 

pöttyös vadas

Gevlekt/ Pettyes

genetikai kód: Mimi
Az dzsungáriaitörpehörcsögöknél létrejött egy új szín ami a hibrid vonalaknak köszönhető. A Mi-allél a Campbell törpehörcsögöktől származik. Ez egy halálos tényező. Ha két foltos törpehörcsögöt kereszteznek, "vak fehér" törpehörcsögök születnek. Ezek általában körülbelül a második, harmadik héten elpusztulnak, vagy halva zsületnek.
Ez egy hibrid vonal. A hazai tenyésztők által "dalmatának" nevezett szín is ide tartozik. Azért sem lehet "dalmata" mert azt egy olyan gén okozza ami az alapszínt "helyhez köti", viszont ebben az esetben nagyon nagy a minták és színeloszlás beli különbségek.

Információk

A foltos dszungáriai törpehörcsög, mint a narancs, egy hibrid hörcsög. Oly gyakran tenyésztik vissza tisztán dzsungáriaira, hogy mindazokat a tulajdonságokat hordozza mint a dzsungik.
A hátránya ennek a génnek az, hogy ha kereszteznek két pettyes állatot, "vak fehér" kölykök születnek. Ezek általában mintegy 2-3 hetesen elpusztulnak. Keresztezése nem ajánlott.

 

piebald

Piebald

genetikai kód: ??? recesszív
Egy tarka mutáció Amerikában. Az első példányok Jim Wild Shut-nál, New York-ban születtek. A hörcsögök egész teste fehér, itt-ott fekete pöttyökkel. A kérdés az, hogy a "foltos" elnevezés helyes-e. Ők is recesszív pöttyösnek nevezik. Tudomásunk szerint ez a mutáció nem fordul elő Európában.
Ez a mutáció recesszíven öröklődik.

 

 

 

kék merle

vadas merle

Merle/Márványos

genetikai kód: Meme vagy MeMe
Egyéb: A Merle nem szín, hanem egy minta. Ez egyfajta szín tényező, amelytől az állat fehér foltos lesz, melyek elsősorban a nyakon helyezkednek el. A legtöbb Merle hörcsögnek van egy fehér gallérja, és a háta végén is fehér a szőr.A legtöbb példány fején egy kis fehér pont található. Ha Merle-t  kékkel kombináljuk, az azt is biztosítja, hogy a szín világosabb legyen. A gerinccsík általában jelen van. Néha a nyakon megtörik a foltok miatt.

A Merle öröklődése domináns. Keresztezésük nem problémás. Azonban Merle-t nem csak Merle - Merle párosnál hozhatunk ki. Nem tudjuk biztosan megmondani, hogy letális-e.

Információk

2004 körül, Susan Washbrook Angliában kitenyésztett egy új mutációt. 2005 ja nuárjában  már bemutatták az első példányt egy show-ban Angliában és ezt látta Melissa Chamberlain is. Régen keveset tudtunk erről a mintáról, kivéve, hogy egy tiszta vonal jött létre, és ez egy nagyon szokatlan kék szín volt, fehér pöttyökkel. Később világossá vált, hogy a kék színhez semmi köze, és hogy egy domináns mutáció.

A Pearl és Merle megkülönböztetése:

A Pearl és Merle  mutációk, nagyon hasonlóak. A különbséget néha nagyon nehéz észrevenni. Néhány Pearl színe nagyon hasonlít a  Merle mintára. A probléma az, hogy mind a Pearl és Merle mutáció vonalanként más-más, és nem rögzítettek a tulajdonságok, amelyek mindig jelen vannak.

A fő különbség az, hogy a Pearlnek általában a hátsó lábai és az arca is "fehér", míg a Merle-nél nem mindig. A Merle-n szinte mindig egy fehér sáv fut, és egy kis fehér pötty van a fején. A Pearl legtöbbször fehér fejű, a szemek alatt is, míg a Merle-nek gyakran az egész feje "színes". A színe a hátán és a fülein kissé sötétebb, a Merle-nek mint a Pearl-nek. A Pearl-Mandarinnak a feje narancssárgás, és a hátcsík is narancssárga, míg a Mandarin és Merle kombinációjánál a fej is "színes", mint egy normális Mandarinnál. De újra mondom, a Pearl és a Merle mutáció nagyon hasonló, és néhány Pearl-nek van egy fehér pont a fején, és néhány Pearl-en van egy fehér sáv, mert sötét a színük. Ezért fontos, hogy külön tenyésszék a Pearl és Merle mutációt.

Merle kombinálva más színnel

Merle könnyen kombinálható más színekkel. Kombinálása esetén lehet igazán látni, hogy Merle egy másik mutáció, és nem Pearl. Például akkor, ha egyesítik a Mandarint és a Merle mintát, a háti csík továbbra is narancs vagy barna. Nem párosul a Merle a bordó szemű Bézzsel, hanem csak egy fekete szeművel. Az alapszíneken látható, hogy a Merlék színe világosabb.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Imperial: hamarosan

Umbrus: hamarosan

 

 

Roborovszkitörpehöri színek és minták :

Vadas: hamarosan

tarkarobiTarka
öröklődés: ???
Egyéb: Amerikában, az a hír járta, hogy ott voltak az első tarka hörik, de ez a tény nem bizonyított. 2010 szeptemberében Cor Raaff foltos roborovszkikat kínáltk a piacon. CSak a nőstényeket adta el. Van egy barátom azt sikerült átvészelni. Ugyanakkor a kereskedők útján a kommunista országokba is jutott, valószínűleg a Cseh Köztársaságba, több száz holland ritkaság. Ez a változat tényleg,  így van: "a semmiből" került elő. Az ismert tenyésztőknek sem volt tudomása, hogy ez a mutácia létezett. Pontos öröklődése ismeretlen. Úgy tűnik, hogy ez a Husky mutáció (amely központosítja a fehér színt) egyik variánsa. A legtöbb példánynak van egy fehér gallérja, de vannak még olyanok, melyeken ez nem található meg.

huskyplatinaHusky és Platinum
öröklődés:domináns és recesszív is lehet
Egyéb: Husky azt jelenti: "fehér arc." A mutáció nem csak a szemöldök, hanem az egész fej fehérségét okozza. Ahogy öregszenek, elkezd változni a színük. Ez az úgynevezett Platinum és Isabella, de a Platinum általában a leggyakoribb elnevezés. Úgy néz ki, kicsit olyan, mintha az állat gombás lenne.
Hollandiában egy évig vita volt, hogy milyen a Husky öröklődése. Vannak tenyésztők, akik azt mondják, hogy a mutáció domináns, de mások azt mondják, hogy recesszív, vagy mindkettő. Ez egy ellentmondás. Például, egy tenyésztő két vadas színnel nemesítette ki a  Huskyt, de egy másik tenyésztő, a Husky egy vonalt visszakeresztezett vadon fogott hörcsögökkel, és megkapta az első generációs Huskykat. Mindkét forma létezik(domináns és recesszív). Mert van két fajta Husky, az egyik, a domináns, és a másik, amelyik recesszív. A recesszív változatra azt mondják, hogy valamivel világosabb színű.

fehérFehér
öröklődés: ???
Egyéb: 2006-ban született az első fehér roborovszi Janet Nobel tenyészetében. Ez a Roborovski mutáció tiszta fehéren született. Janet sikeresen tenyésztette őket. 2008-ban kerültek az első képek az internetre a fehér hörikről. Dániába és Szingapúrba is importáltak állatokat. Nem sokára több holland tenyésztő szerzett be fehér robikat. Ezek a fehér roborovszkik örökítik a Husky vonalat is.

Amikor  a domináns Husky, és a recesszív Husky gének találkoznak, egy teljesen fehér hörcsögöt kapunk. Kapsz egy dupla génű Huskyt. A fehér közül minden fehér Husky. A fülek mögött, van néhány színfolt és a fülek hegyén is.
cinnamonFahéj
öröklődés: valószínűleg recesszív
Egyéb: Fahéj

Ezt a sötétszemű változatot egyedül a CSehköztársaságban tenyésztik egyenlőre. Ezek a hörik vadas mintával és husky színnel rendelkeznek. A mutáció valószínűleg 2008 áprilisában jelent meg Hanka Keltnerová tenyészetében. Nála született egy kis Roborovski sötét vörös szemmel. További információk a következő címen elérhetőek csehül : http://krecci.navel-rat.eu/krecici.htm

2010 December 12-én, az első fahéj Robovski megérkezett hollandiába.

 

 

 

 

 

Forrás: www.dwerghamster.nl

Hírek

  • lassú frissítés
    2012-01-29 15:21:17

    Sziasztok!

    Szép lassan frissítem az oldalt, de egyenlőre isleretlen okokból nem tudok képet felrakni, mert az oldal nem engedi.

  • Új hörcsögök!
    2011-09-03 11:01:35

    Ma öt új hörcsög érkezik a tenyészetbe! Négy aranyhörcsög, és egy dzsungi. Minden bizonnyal a holnapi nap folyamán lesznek róluk képek is :3. Kellemes hétvégét mindenkinek :D.

  • 3 alom!
    2011-09-03 10:58:24

    Megszületett az N, az O és a P alom is a tenyészetben! A kicsik Előjegyezhetők!

    Végre újra jó a fényképező gép, így lesznek friss képek a kicsikről.

  • az első kinyomtatott származási lapok :D
    2011-08-19 14:21:41

    Ma elkészült a K-alom nyomtatott származási lapja :D. Három hét múlva kép is kerül rá! :)))

  • hirek, jók és rosszak :(
    2011-08-16 11:31:34

    Megszületett az első fekete alom a tenyészetben! Öt kölyköt számlál, akiket a mamájuk agyonszeretget :).

    Shiroi és Honey is gyerekeket gyártott :D. Az eredmény három gyönyörű pearl baba :))).

    Sammy és Candy alma is megszületett, benne nyolc aprósággal. Barna/bézs kölykök is születtek! A három alomra előjegyzést még felveszek.

     

    Sajnos rossz híreink is vannak :(. Browni távozott az örök szotyimezőkre. Ennek oka, hogy szülés közben komplikációk léptek fel :(. Ég veled gyönyörűm.

  • Lopás védelem
    2011-05-17 17:06:15

     

    Ezentúl se képet se szöveget nem lehet másolni a honlapról. Ugyanis levédettem.

     

Asztali nézet